Keddi szagpárnát nézô felhô,
alatta tágra a nyílt szemmel fekvô,
elhajlott körme szánt a lepedôn,
Mire, mikor, miért, ugyan már...
nem számít már semmi sem.
Mozdulni kéne! - tuszkolja
az ajtó felé az undok ágy - kifelé!
Mi felé? - sóhajt az óhaja.
C'mon brada! No para!
Szerda a híg álmot hozó
szikkadt lélekhámozó,
elmefoltozó varga,
bedôl neki ó a balga,
mögé kerül és a dupla Nelson
ott ragasztja a szônyegen, fázik,
aztán a paplan alá mászik.
Mozdulni kéne! - tuszkolja
az ajtó felé az undok ágy - kifelé!
Mi felé? - sóhajt az óhaja.
C'mon brada! No para!
Csütörtök magáért emel szót,
csacsogva kezdi, emleget hetet-havat,
minden piti titkába beavat, majd
még péntek beköszönte elôtt
sima szavakkal mond - csütörtököt.
Mozdulni kéne! - tuszkolja
az ajtó felé az undok ágy - kifelé!
Mi felé? - sóhajt az óhaja.
C'mon brada! No para!
Péntek újra ígér, igéz, ragoz,
fölnevet, ha elvét
egy elképzelt fônevet.
Szélesvásznú képeket
tépeget apró csíkokra,
majd kötelet fon a tépésbôl,
mentális matt - két lépésbôl.
Szombat és fokhagyma a lángoson,
a lélek a pult alatt sunyít majd eloson
a raktár felé, mert belép a bárba
a kedvet fokozó tömény mázga.
Zenére ritmus és ritmusra szó,
testet gyötrô, lelket kínozó,
talmi képekkel álmot toldozó,
hamis próféta - bár mindig feloldoz ó,
az a szombat... reggelre mindene zsibbad.
Mozdulni kéne! - tuszkolja
az ajtó felé az undok ágy - kifelé!
Mi felé? - sóhajt az óhaja.
C'mon brada! No para!
Pihen az Úr, zümmög a légy
ebédre rántott lesz a hús,
ma ágyban csemegéz,
izgalmas a babám,
húzd be a függönyt
és légy ma az enyém.
Ma délután hintó jön érted
hajtsuk a lovakat vasárnap estig,
Üveghegyen át az Óperenciáig
Pesrôl Budára, Budától Pestig.
Csillagok közt vágtunk utat,
ösvényünk a Sarkcsillagra mutat,
mégis itt vagyunk lent,
köröttünk a fertô, és ránk tör
a hirtelen hétfô.
